FM Határon Túli Felsőfokú Gyakornok Program 2015

2015. október 4. és 10. között harmadik alkalommal rendezte meg a magyarországi Földművelésügyi Minisztérium a Határon Túli Felsőfokú Gyakornok Programját, amelyen a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar Zentai Konzultációs Központjának, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek és a Partiumi Keresztény Egyetemnek 23 hallgatója és kísérőtanáraik vettek részt.

A Tóth Katalin nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár irányítása alatt megtartott program idei témája az ökogazdálkodás volt. A jövő útja a biogazdálkodásban rejlik, mivel a fogyasztók alapelvárása, hogy minőségi és egészséges élelmiszerhez jussanak megbízható, helybeli gazdától. A magyar vidék nagyszerű természeti adottságaira és hagyományaira alapozva közös erővel érhető el, hogy a szorgalom és hozzáértés eredményre vezessen, hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

A résztvevők a program során megtapasztalhatták a biogazdaságok indulását, eredményes működését és fenntartható fejlődését az egészen kicsi, pár hektáros egyéni és közösségi gazdaságoktól egészen a több száz hektáron működő nagy családi vállalkozásokkal bezáróan. A megtermelt bioélelmiszerek feldolgozásába, a belőlük készült termékek előállítási folyamataiba, mikéntjébe is betekintést kaptak a diákok. A hallgatók hasznos gyakorlati ismeretekkel, tapasztalatokkal és nagyszerű élményekkel felvértezve tértek haza.

Képek megtekintése